Coaching
A coaching elméleti alapjait az 1970-es években a Harvard Egyetem egyik oktatója és teniszszakértője, Timothy Gallwey fogalmazta meg The Inner Game of Tennis c. könyvében. Az inner (belső) jelző a játékos lelkiállapotára utal, arra a fejünkben lakozó ellenfélre, aki félelmetesebb, mint a háló túloldalán álló ellenfél. Gallwey azt állította, hogy egy jó edző hozzásegítheti játékosát teljesítménye belső akadályainak elhárításához. Az új módszerben rejlő lehetőségeket az üzleti szféra hamar felismerte, de mára elismertté és népszerűvé vált a magánszemélyek körében is. Életünk szinte minden területén hatékony, megoldás fókuszú segítségre számíthatunk egy coaching szemléletű szakembertől.
Az új évezred elején bontakozott ki a pozitív pszichológia irányzata (Martin Seligman és Csíkszentmihályi Mihály, 2000), amely a korábbi szemlélet-móddal ellentétben, nem a patológiákra, hanem az emberi erényekre, erősségekre fókuszál (erősségek pszichológiájának is hívják). Ilyen erősségek például a kreativitás, kitartás, kedvesség, megbocsátás, optimizmus és a vezetői képességek is. Vizsgálatok igazolták, hogy azok, akik tudatosan megpróbálják új módokon is használni erősségeiket, hosszútávon elégedettebbek az életükkel. Mindannyiunknak vannak „rejtett képességei”, amelyeket egy tanulási, fejlődési folyamat során felfedhetünk és életünk bármely területén teljesítményünk javítására, fokozására használhatunk. A coaching folyamatban belső lehetőségeink, képességeink kibontakoztatásán dolgozunk a kitűzött célok megvalósítása érdekében.